Szöszölő kofák

kovacsv 0 logoA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának novemberi számában a kutatócsoport tagja, Kovács Viktória Szöszölő kofák. Az 1425. évi zágrábi városi statútumokról című írását közöljük.

 Szöszölő kofák. Az 1425. évi zágrábi városi statútumokról

kovacsv 01 kofa szosszelA sütőnők, sóárus asszonyok és kofák, amikor árusítás közben a kenyerek, só és más áruk körül állnak, ne fonjanak, mert az ilyesféle tisztátalanságok, a kenderkóc és a len, beszennyezik az embereket — olvashatjuk egy 1425-ben, Péter fia András Zágráb királyi városának bírája idejében kiadott városi rendtartásban.

A kereskedelemről, az iparűzésről, a köztisztaságról és egyebekről szóló előírások Zágráb királyi város közösségének, pontosabban az azt képviselő tanácsnak a határozata értelmében egyéves hatállyal bírtak. A 20 rendelkezés háromnegyede a kereskedést szabályozta.
A határozatok részben az iparűzőket és a kereskedőket érintették: a kenyérsütő asszonyokat, a vargákat, a halászokat, a rákárusokat, a fazekasokat, a kocsmárosokat, az — élelmiszerek árusításával foglalkozó — kofaasszonyokat, a sóárus asszonyokat, valamint a — kis tételben vegyeskereskedést űző — kalmárokat és patikáriusokat. Zágrábban a kalmárok és a patikáriusok is árulhattak kis tételben posztót és vásznat, Budán ezzel szemben a patikáriusoknak tiltották a rőffel mérendő dolgok — tehát például a különféle szövetek — kovacsv 02 zagrabárusítását. A felsorolt foglalkozások esetében a város jellemzően vagy a kereskedésből származó hasznot maximálta, vagy bizonyos áruk és szolgáltatások árát határozta meg. A vargák például egy pár nagyobb, a zsoldosoknak szükséges, új sarut nem árulhattak 18 dénárnál drágábban (a kisebb, új saruk ára maximum 14 dénár lehetett), míg a régi saruk talpának körülvarrásáért legfeljebb 3 dénárt kérhettek. A kenyérsütő asszonyok az erre vonatkozó előírás szerint 1 köböl gabonán — beleértve a korpát is — 40 dénárt kereshettek; a közülük kemencesütőt tartókat a város zsemlék sütésére kötelezte, amelyekből 12 darabot kellett 1 dénárért adniuk. A rákárusok az egyik statútum szerint a nagyobb rákokból 12-t, a kisebbekből két tucatot tartoztak 1 dénárért adni. Tudható az is — miután a rákokat az 1343/1346. évi zágrábi vámtarifa tételei közt is megtaláljuk —, hogy 1 kosár rák után annak vevőjétől és eladójától is 1-1 obulus (fél-fél dénár) járt a zágrábi vásárok vámját birtokló székeskáptalannak. A fazekasoknak a zágrábi vásárokon a kocsmárosoknak szükséges boroskancsókkal és -serlegekkel kellett megjelenniük — 4 serleg árát 1 dénárban határozták meg.
Több előírás szabályozta a délelőtti órákban folyó vásározást annak érdekében, hogy „először a polgárok tudják megvenni az otthonra kellő dolgokat”: délig nem vásárolhattak semmit a kofák; a patikáriusok, a kalmárok, de még a szabók sem vehettek vásznat viszonteladásra; és szintén tiltották a zab, a széna és a búza viszonteladásra történő felvásárlását. E rendeletekkel a városkovacsv 03 kalmarbolt2 a kis tételben, saját szükségletre bevásárló polgárai elővásárlási jogát biztosította. Habár maga a forrás erre nem szolgál támponttal, a korabeli vásári szabályozásokból kiindulva az iménti előírások valószínűleg a zágrábi hetivásárokon voltak érvényben.
A statútumok között megtaláljuk a kereskedők szállásán — azaz a nem vásárokon — történő árusítás tilalmát is: ha valaki a szállásán kereskedett, nem a vétkest, hanem a házigazdát kellett az eladott áruk értékében elmarasztalni — mivel a házigazda az, aki előtt ismeretes a város joga. Ez a jogfelfogás Buda város 15. század elején összeállított, német nyelvű jogszokásgyűjteményében, a Budai Jogkönyvben is tetten érhető:

„Minden gazda ismertesse meg vendégével, a kereskedővel a városi törvényeket és rendet, és tudassa vele, hogyan viselkedjen a kereskedésben és árusításban. Ha a házigazda elmulasztja ezt, és a kereskedő vagy a vendég emiatt vétkessé válik, akkor a házigazda fizessen a vendég helyett egy márkát.”(Schmidt József fordítása)

kovacsv 04 pozsonyi mercekovacsv 05 freiburgkovacsv 08 regensburgi merceAz 1425. évi rendelkezés a városi hossz-, súly- és űrmértékekre is kitér. A városokban használt mértékek etalonjai jellemzően valamilyen nyilvános helyen voltak kihelyezve. A pozsonyi régi városháza falán például 1715 óta bárki megszemlélheti, mekkora volt a pozsonyi városi öl. A regensburgi régi városházán ma is ott függ a városi ölmérték, illetve mellette egy rövidebb mérték, valószínűleg a rőf etalonja; míg a freiburgi dóm falán többek közt a városban a 13–14. században használt véka és a különböző kenyerek etalonjainak a rajzai láthatók.

Az első statútum a patikáriusoknak írja elő a hiteles mértékek — mérleg, illetve a vászon- és posztórőf — használatát. Mivel az előírás tiltja a posztó mérését vászonrőffel, és fordítva, a vászon mérését posztórőffel, a két mérték hossza nyilvánvalóan különbözött. (Az európai gyakorlatban jellemzően a vászonrőf volt hosszabb a posztó- és a selyemrőfnél.) A súlymértékek tekintetében a német font használatát írta elő a rendelkezés, mindazokat, akik ezt nem tartották be 6 dénármárka büntetéssel sújtották.kovacsv 06 patika Az űrmértékeknél — a gabona és bor mérésére szolgáló köbölnél és a borkimérésnél használt pintnél — úgy tűnik, a helyi, városi mérték volt használatban, legalábbis a forrás e tekintetben a „város kőmértékét”, etalonját említi. A statútumok a mértékek hitelesítésére is kitérnek: a kereskedőknél lévő mértékeken nemcsak a város, de a mindenkori városbíró pecsétjének is rajta kellett lennie.
De mikor is tartottak vásárt Zágrábban? E téren meg kell különböztetnünk mindennapi árusítást; a hetivásárokat; végül az éves vásárokat, a sokadalmakat. Hetivásárból IV. Béla kettő tartását tette lehetővé: a Hold, illetve Jupiter napján, vagyis a hétfőnként és csütörtökönként történő vásározást, a 15. század harmincas éveibenkovacsv 07 zagrab 14 pedig már tartottak hetivásárt vasárnaponként is. Éves vásárokat Zágrábban 1256 óta a városi plébániatemplom patrónusa, Szent Márk (április 25.), továbbá 1372-től Antiochiai Szent Margit ünnepéhez (július 13.) kötődően rendeztek; mindkét sokadalmat az ünnepeket megelőző és követő héten tartották.

Az 1425. évi rendtartás maradék öt rendelkezése két tematika köré csoportosul.
Három – ahogy ma mondanánk – a városfalak állagvédelmére koncentrál: tiltja a föld kiásását a falak tövéből, ugyanakkor megengedi, hogy a bíró és az esküdtek maguknak foglalják le a városfalakon kívül élők disznóit, ha azok kitúrnák a város falait. Részben szintén a városfalakat védhették azzal a rendelettel, ami a disznók zárt helyen tartását írta elő, hogy „a város utcáin csatangoló sertések ne okozhassanak kárt a polgároknak”.
Valójában e rendelkezés már szorosan kapcsolódik a következő, köztisztaságot érintő szabályozásokhoz. A város pénzbírság fizetésének kilátásba helyezésével igyekezett elejét venni, hogy az elhullott állatok tetemei a város utcáin, a Mezei Kapun kívül, esetlegesen a királyi palotánál kössenek ki – az állati maradványok gyűjtőhelye a szokásoknak megfelelően a Mészárosok Kapuján kívüli völgyben a híd alatt, vagy az Új Kapun kívüli völgyben volt. Szintén pénzbírságot szabott ki a város azokra, akik szemetüket (zmety) az utcára hordták:

„Senki ne merészelje a házban összesöpört piszkot (amit közönségesen zmety-nek mondanak) kidobni a közös utcára, sem a szennyvízzel, vagy más csömörletes tisztátalansággal, különösen hamuval (amit köznyelven parilo-nak és poplathy-nak neveznek) teli tálakat oda kiborogatni.”

 

Kovács Viktória

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2981-szoszolo-kofak.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

 Ajánlott irodalom:

Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig. Budapest 1978.
Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig. Budapest 1991.
Buda város jogkönyve I–II. Közreadja: Blazovich László és Schmidt József. Szeged 2001.
Klaić, Nada: Povijest Zagreba. I. Zagreb u srednjem vijeku. Zagreb 1982.
Kubinyi András: A belkereskedelem a késő középkori Magyarországon. In: Gazdaság és gazdálkodás a középkori Magyarországon. Gazdaságtörténet, anyagi kultúra, régészet. Szerk. Kubinyi András–Laszlovszky József–Szabó Péter. 229–252. Budapest 2008.
Tringli István: Vásártér és vásári jog a középkori Magyarországon. Századok 144. (2010)
1291–1344.
Tringli István: Vásári szokások a középkori Magyarországon: Hetivásár, sokadalom, vásári szabadság. História 32. (2010) 39., 42–44.
Weisz Boglárka: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban. Budapest 2012.

 

 

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata