2022. november 14. és 16. között a madridi Nemzeti Antropológiai Múzeumban rendezték meg az Indirekt diplomácia: Birodalmak közötti kapcsolatok túl az udvarokon című konferenciát, amelyen intézetünket Kármán Gábor tudományos főmunkatárs képviselte.


madrid2 tti

A Madridi Autonóm Egyetem (UAM), illetve a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Központ (CSIC) közös rendezésében lezajlott konferencia célja az volt, hogy a kora újkori diplomáciatörténet hagyományos fókuszát bővítve mindazon kapcsolattartási módokat megvizsgálja, amelyek túlmentek az egyik uralkodótól a másikhoz delegált követek intézményén.

Kármán Gábor, aki a konferencia öt kiemelt előadásának egyikét tartotta, induló kutatási projektjének rövid bemutatása után Bethlen Gábor erdélyi fejedelem azon politikai manővereit ismertette, amelyekkel az 1620-as években megpróbálta országa biztonságát a két szomszédos hatalom, a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom közötti béketárgyalások menetébe való beavatkozással garantálni. Előadásában kitért Bethlen  az erdélyi uralkodók körében is szokatlan – módszereinek bemutatásán túl arra is, hogyan sikerült az uralkodását meglehetősen súlyos oszmán nyomás alatt kezdő fejedelemnek olyan pozíciót elérnie, amely ezeket a sikereket lehetővé tette.

A konferencia programja itt látható, a CSIC honlapján itt elérhető,  az UAM honlapján pedig itt olvasható bővebb információ.