Tóth Ferenc, Intézetünk tudományos tanácsadója 2022. június 16-án a lunéville-i kastély kápolnatermében tartott előadást Le politique vertueux. Le portrait du comte Ladislas Berchény par un conseiller du roi Stanislas (Az erényes politikus. Bercsényi László gróf pályaképe Leszczynski Szaniszló király egyik tanácsadója tollából) címmel, amelyben a katonatiszt egy lotaringiai kiadványban megjelent életrajzát elemezte. Az előadás után Tóth Ferenc átvette az egykori lengyel király és lotaringiai herceg által alapított Académie de Stanislas levelező tagságát: 2019 végén választotta tagjai közé a francia tudós társaság, de előadására a COVID-19 világjárvány miatt csak most került sor. A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.

 

A bemutatott biográfia Antoine-François Aubert Le politique vertueux című munkájában látott napvilágot, amely 1762-ben jelent meg Jean-Baptiste-Hiacinthe Leclerc nyomdájában. Az előadásban a több mint két és fél évszázada megjelent mű megjelenésének körülményeit és benne található Bercsényi László életrajz hitelességét mutatta be legújabb kutatások alapján. A 2003. évi tűzvész után nemrégiben helyreállított kápolna magyar történelmi jelentőségű emlékhelynek is számít, ugyanis itt került sor Esterházy Pál Antal herceg és az itáliai arisztokrata Donna Maria Anna Louisa dei Marchesi Lunatti-Visconti esküvőjére 1735-ben.