Pálffy Géza és Tóth Ferenc tanulmánya a Revue d'histoire diplomatique-ban 
a kora újkori magyar koronázásokról

Ungarische Krnung von Leopold I Pressburg 1655A MTA BTK "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport vezetőjének, Pálffy Gézának és tudományos tanácsadójának, Tóth Ferencnek az egyik legrangosabb francia történeti folyóirat, a Revue d'histoire diplomatique hasábjain közös tanulmánya jelent meg az 1526 és 1792 közötti magyar uralkodókoronázásokról. Az írás a Kutatócsoport keretében az elmúlt esztendőkben végzett koronázástörténeti vizsgálatok fontosabb újdonságait és francia vonatkozásait összegezte a francia tudományosság számára.

A Les couronnements en Hongrie à l’époque moderne (1526–1792). Représentations et outils politicodiplomatiques című tanulmány részletesen bemutatja mindazokat a meghatározó változásokat, amelyek a magyar uralkodókoronázások históriájában a kora újkor folyamán végbementek. Mint közismert, a középkori Magyarországon az uralkodók törvényes koronázásának három feltétele volt. Miként 1440-ben Luxemburgi Erzsébet királyné udvarhölgye, Kottanner Jánosné Wolfram Ilona a világ egyik legkorábbi női emlékiratában rögzítette, ezek a következők voltak: egyrészt a magyar uralkodót a Szent Koronával kellett megkoronázni, másrészt az esztergomi érseknek kellett végeznie, harmadrészt a ceremóniát az ősi koronázóvárosban, Székesfehérvárott kellett megtartani.

Noha a magyar történeti tudat e három feltételt gyakran a teljes magyar történelemre kiterjeszti, az 1526. évi mohácsi csatát követő döntő nagyhatalmi, államszervezeti és politikai változások a koronázás három alapelemében, sőt a szertartásban és annak lebonyolításában is több gyökeres fordulatot hoztak. Legyen szó akár a koronázás helyszínéről (új koronázóvárosok kialakulása, 1563: Pozsony, 1622: Sopron, 1792: Buda), a koronázás végrehajtóiról (az esztergomi érsek mellett 1527-ben kivételesen, majd 1687-től már örökre egyúttal a nádor is) vagy éppen a ceremónia lebonyolításáról (Habsburg-udvartartás és intézményrendszer részvétele) és a vele összefüggő jelentős politikai küzdelmekről (1618-tól koronázási hitlevél stb.). Két kollégánk írása elsősorban ezekre – az addig szinte megingathatatlannak tűnő, évszázados szokásokat megváltoztató – újdonságokra hívja fel a figyelmet. A féltve őrzött régi hagyományok az új kihívásoknak köszönhetően ugyanis egyre több új szokással párosultak. Ezeket viszont utóbb gyorsan a régiek közé sorolták, így új szokás is hamar régi hagyománnyá válhatott. Évszázadokkal később pedig már a viszonylag új hagyományok is ősi szokásoknak tűntek.

Mindezeken túl a magyar uralkodókoronázások egyfelől fontos diplomáciai szerepet is játszottak a rendek és a Habsburg uralkodók közötti bonyolult viszonyrendszer (konfliktusok és kiegyezések) mindenkori rendezésében, másfelől pedig a koronázási országzászlókon megjelenített magyar királyi titulusokat a Habsburg uralkodók európai terjeszkedési politikájuk igazolásához is igénybe vették. A hagyomány szerint az egykor francia pápa (II. Szilveszter/Gerbert d’Aurillac) által Szent Istvánnak adományozott Szent Koronáról és viselőiről a kora újkori francia nyelvű források is érdekes információkat hagytak ránk. A magyar királyi cím Európa nyugati felén is elismert hatalmi pozíciónak felelt meg, amit jól illusztrál az a tény is, hogy a francia forradalom idején a Nemzetgyűlés magyar királyhoz intézett hadüzenetével indult meg a forradalmi és napóleoni háborúk korszaka.

 

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata