UraniaIkonkep2016. november 8-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban került sor a Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddigi legfontosabb felfedezéseit bemutató ismeretterjesztő film mozipremierjére. A Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezte, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című munka bemutatóját már 2016. szeptember 28-án a Magyar Tudományos Akadémián is óriási figyelem övezte, de ezúttal is több mint kétszáz érdeklődő tekinthette meg az alkotást. A film előzetese itt látható, a filmvetítés meghívója pedig itt tekinthető meg.

A mintegy 65 perces film megtekintését követően Lazók Mátyás színművész moderálásával beszélgetésre került sor Bárány Krisztiánnal és Pálffy Gézával a filmszínház Dísztermében. Az érdekfeszítő eszmecsere meglepetésvendége Habsburg György főherceg, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, az utolsó magyar király, IV. Károly unokája volt, aki örömmel válaszolt a feltett kérdésekre. A beszélgetés során a nézők is kérdéseket intézhettek az alkotókhoz, és megismerhették mind a Szent Korona Kutatócsoport, mind a FilmLab Bt. jövőbeli terveit.

A filmet övező érdeklődést jelzi, hogy 2016. november 15-én sor kerül bemutatására Budapest Főváros Levéltárában a levéltári napon, 2016. november 23-án pedig egy interdiszciplináris IV. Károly-konferencia keretében a Szegedi Akadémia Bizottság székházának Dísztermében, miközben újabb vetítései várhatók az Urániában is. A 2016. november 8-i premierről még itt olvasható tudósítás, az M1 újabb részletes híradása a Minden tudás című magazinban pedig itt tekinthető meg (14:36-tól), végül az M5 Hétvégi belépő című műsorában Bárány Krisztián filmrendezővel készült riportot pedig itt lehet látni (36:10-től).