14516359 670607459754364 8561874129058168058 n2016. szeptember 28-án került sor a Magyar Tudományos Akadémián a Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddigi legfontosabb kutatási eredményeit bemutató ismeretterjesztő film premierjére az MTA Filmklub keretében. A Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezte, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című munka bemutatóját óriási figyelem övezte, több mint félezer érdeklődő gyűlt össze az MTA épületének három termében. A Rédey Soma, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa vezetésével megrendezett eseménysort Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk igazgatója nyitotta meg, majd a film vetítését követően Katona Csaba, intézetünk tudományos munkatársa, az MTA BTK kommunikációs referense moderálásával beszélgetésre került sor Pálffy Gézával és Bárány Krisztiánnal a teljesen megtelt Díszteremben. A film előzetese itt látható, a premier képgalériája pedig itt tekinthető meg.

A sikert és a filmet övező érdeklődést jelzi, hogy (a teljesség igénye nélkül) hol jelent meg tudósítás a filmbemutatóról. Hírt adott a rendezvényről, illetve a filmről az M1 Ma reggel című műsora (16:50-től 23:25-ig látható), az Inforádió, a Présház, a Filmtekercs, az MTA honlapja, a Magyar Idők, az Infovilág, az Újkor, az M5 Kulturális Híradó című műsora (18:37-től 24:03-ig látható), a Vasárnap Reggel, illetve az MTI híre alapján számos más média. Ebben az évben vetítésre fog sor kerülni október 19-én Tihanyban és december 2-án Budapesten, a Clio Filmklub keretein belül, intézetünkben, valamint minden bizonnyal Pozsonyban, Sopronban és feltehetően az Uránia Nemzeti Filmszínházban is, jövő év elején pedig Bécsben. Ezen felül az alkotók felkérést kaptak vetítésre Csíkszeredából, Budapest Főváros Levéltárától, Esztergomból, Fonyódról, Gönyűről, Gyergyóremetéről, Győrből, Óbudáról, Pécsről, Székesfehérvárról, Veszprémből. Az egy órás dokumentumfilm év végére DVD-n is megjelenik, és a készítők reményei szerint a Magyar Televízió is programjára tűzi majd.