Maradjon-e a suszter a kaptafánál?

Skorka logoA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júliusi számában a kutatócsoport tagja, Skorka Renáta Maradjon-e a suszter a kaptafánál? című írását közöljük.

 Maradjon-e a suszter a kaptafánál?

skorkare 6skorkar 1Nagyszeben városában viszály ütötte fel a fejét a 15. század második felében a bőr kikészítő tímárok és a lábbeli készítésére szakosodott vargák között. A két kézműves céh egyet nem értése abból fakadt, hogy a cipészmesterek nem elégedtek meg saját szakmájuk elvégzésével, hanem a tímárok munkájába is beleártották magukat, jelentős károkat okozva ezzel az ellenoldali céh mestereinek. A tímárok nevében 1494. május 23-án Johann Dawnagel, nagyszebeni tímármester Buda bírájához és tanácsához fordult. Elmondása szerint a vargák üzletpolitikája nem csupán hátrányosan érintette a tímárokat, de felülírta a Nagyszebenben fennálló jogszokásokat, illetve a közösségük kézműves meseterei között igen régóta fennálló skorkar 2rendszabályokat. A „rég óta fennálló rendszabályok” alatt nem érthetett mást, mint az erdélyi szászok hét székének céheire vonatkozó 1376. november 9-én Nagyszebenben kelt okiratot. A dokumentum egyébiránt a Magyar Királyság területén működő céhek legkorábbi írásos bizonytékául szolgál, hiszen az I. (Nagy) Lajos magyar király által újra engedélyezett és helyreállított céhek közös szabályzatát foglalja össze. A szász kézművesek egyetértésével, Goblin erdélyi püspök és Scharfenecki János talmácsi várnagy gyámkodásával született általános rendelkezés tizenkilenc céhről, köztük a vargákról és a tímárokról is említést tesz, hatálya a Nagyszebenben, Segesváron, Szászsebesen és Szászvárosban élő kézművesekre terjedt ki. Ezen általános céhszabályzat egyik pontja kimondja, hogy két vagy több mesterséget egy kézműves se űzzön, ha valamelyikük több mesterséghez is ért, válassza ki közülük azt, amelyiket gyakorolni kívánja, a többit húsz márka finom ezüst büntetés terhe mellett hagyja el.
skorkar 7 skorkar 8skorkar 9skorkar 10A nagyszebeni suszterek tehát az 1376-ban általuk is elfogadott, rájuk is vonatkozó rendelkezést a 15. század végén teljes mértékben figyelmen kívül hagyták. Megtehették ezt azért, mert a fentebb említett általános statutumon túl a 15. század folyamán saját céhszabályzatuk is született. V. László magyar uralkodó 1455. május 15-én Bécsben kelt okleveléből kiderül, hogy Lemmel János szász gróf közbenjárására a király megerősítette a Nagyszebenben, illetve bármely más, Szeben szabadságait és jogait élvező településen élő varga mester és céh írásba fektetett szokásjogát. A király által megerősített céhszabályzat kimondja, hogy a cipészmesterek az adott településen akkor tevékenykedhetnek mesterként, ha házasok, illetőleg ott tulajdonnal bírnak. A céh tagjai közé csak azt a személyt lehet felvenni, aki hitelt érdemlően igazolja törvényes származását, továbbá aki magát a szakmájában és egyébként is becsülettel viseli. Végül pedig engedélyezi azt is, hogy azok a vargamesterek, akik ki tudják készíteni a bőrt, kizárólag saját szükségletükre és nem eladásra végezhetnek cserzést, továbbá azok is, akik az idősebb suszterek közül a látásuk megromlása miatt a cipész szakmát már nem tudják folytatni, hiszen a bőrkikészítésnek köszönhetően önellátásuk skorkar 12skorkar 11skorkar 14skorkar 13megoldottá válik. A cipészek számára biztosított effajta engedmény a középkorban párját ritkítja, a Magyar Királyság legkorábbi magyarországi vargacéh-szabályzatában, amelyet 1376-ban Pozsonyban adtak ki, a nagyszebenihez hasonló bőrcserzésre vonatkozó engedélynek nyoma sincs. Pozsonyban egyedül az elkészült lábbelivel kapcsolatban adják utasításba a cipésznek, hogy azokat jól zsírozza be, de kizárólag zsírral, nem pedig faggyúval vagy más szerrel, például sós vízzel, mert így válik a bőr puhává és viselhetővé. A nagyszebeni vargák uralkodó által megerősített céhszabályzata ellentétben állt a nyolcvan évvel korábbi, a hét szász szék elöljárói által hozott szabályozással, ezért Dawnagel a maga és a meseterek nevében arra kérte a budai városvezetést, hogy a Budán működő cipészek és tímárok kiváltságait és rendelkezéseit áttekintve foglaljanak állást az ügyben. A budai tanács a nagyszebeni tímárok megkeresésnek és felkérésének illő módon helyt adva a városukban élő vargák, tímárok, illetve más kézművesek kiváltságait és iratanyagát átolvasván rábukkantak IV. Béla király egy fenn nem maradt, de bizonyíthatóan 1255 júliusában kelt privilégiumlevelére. Ebből határozottan kiderül, hogy az uralkodó a budai kézművesekre vonatkozóan is tiltotta, hogy egyik kézműves elvégezze a másik munkáját, illetve annak szakmáját gyakorolja, hanem mindenki elégedjék meg a maga mesterségével. Az „egy kézműves – egy szakma” alapelvet Buda 15. század első évtizedében összeállított jogkönyvébe is rögzítették. A joggyűjtemény 65. cikkelye szem előtt tartva a városban élők skorkare 3megélhetésének biztosítását, a kézművesek azonos helyzetének fenntartását, megtiltja, hogy bárki egynél több mesterséget űzzön. A szakmahalmozás tiltása a középkorban tehát gazdasági és társadalmi okokra visszavezethető szükségintézkedés volt, s e jelenséggel egyéb iránt nem csupán a Magyar Királyság területén számolhatunk. A vesztfáliai Münster városának rendelkezései között is olvasható, hogy a városban élő valamennyi kézműves és iparos elégedjék meg egyetlen szakmával, és abból tartsa fenn magát, nehogy élelmezésükben egyesek előnyhöz jussanak, mások pedig hátrányt szenvedjenek. Mindezek fényében nem meglepő, hogy 1494-ben a nagyszebeni tímárok, midőn jogi állásfoglalásért fordultak Buda bírájához és esküdtjeihez, a budai elöljárók büszkén vallották be, városukban soha nem volt példa arra, hogy a cipészmesterek a tímárok munkáját végezzék. Johann Dawnagel a tímárok számára kedvező válasz hallatán, mely lényegében megerősítette az 1376. évi szász székek statutumának hatályát, további kéréssel fordult a budai elöljárókhoz, a városjogi törvénykezés legfőbb tekintélyeihez, jelesül hogy Buda pecsétje alatt írják át a szász székek által hozott céhszabályzatot. A következő esztendőben, 1495-ben Dawnagel tímármestert már a fehérvári káptalan előtt találjuk, ahol a királyság legelőkelőbb és legkorábbi, országos hatáskörrel felruházott intézményével is hitelesíttette az 1376. évi dokumentumot, amelyet végül 1496. június 15-én a nagyszebeni tímárcéh kérésére II. Ulászló magyar király is megerősített. S noha a nagyszebeni tímárok szemmel láthatóan a csatát megnyerték, a háborúban minden jel szerint alulmaradtak a vargákkal szemben, hiszen utóbbiak olyannyira nem hagytak fel a bőrkidolgozással, hogy a 18. századból ismerünk olyan esetet, mikor a szíjgyártók is a vargákkal készítették ki a mesterségükhöz szükséges bőröket.

Skorka Renáta

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://www.tti.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2806-maradjon-e-a-suszter-a-kaptafanal.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom
Gáborján Alice: A magyar módra történő bőrkikészítés problematikája. Néprajzi Értesítő 44. (1962) 97– 140.
Policey-ordnung der Haupt- und Residentz-Stadt Münster in Westphalen. Juxta exemplar manu sub weyland Stadtsecretarii Bernardi Hollandt. Münster 1740. http://dfg-viewer.de/show/?tx_dlf%5Bpage%5D=46&tx_dlf%5Bid%5D=http%3A%2F%2Fgdz.sub.uni-goettingen.de%2Fmets_export.php%3FPPN%3DPPN671098241&tx_dlf%5Bdouble%5D=0&cHash=56f155d32bf07b848820542a720617a5
Skorka Renáta: Ki dolgozzék más helyett? A budai jogkönyv 65. artikulusának tanulsága. In: Hatalom, adó, jog. Szerk. Weisz Boglárka, Kádas István. Budapest, 2017. 309–323.

 

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata