Scherz mozaikcsald 1835 Pozsony cutA „Lendület” Családtörténeti Kutatócsoport 2017-ben Erdélyi Gabriella tudományos főmunkatárs irányításával jött létre. Az MTA Lendület-pályázatán ötéves támogatást elnyert projekt címe Magyar családtörténet a modernitás előtt: Gyermekkor és mozaikcsaládok a 16–19. században. A Kutatócsoport az M1 Minden tudás című műsora 2017. június 16-i adásában mutatkozott be: a műsor itt tekinthető meg.

A kutatás azon a meglátáson alapszik, hogy a premodern társadalomban a mostoha vagy mozaik család a közhiedelemmel ellentétben sokkal gyakoribb volt, mint a mai társadalomban, amikor a családok válságáról és diverzifikációjáról szokás beszélni. Ma a válások, régen pedig az elhunyt családtagok pótlása miatt az emberek nagy része gyermekként vagy szülőként összetett családban élt. A legnagyobb magyar, Széchenyi István nősülésekor 14 gyermek nevelőapja lett, amelyet követően még három gyermeke született. Háztartásában a gyermekek egy részét egyik szülőjéhez sem fűzte vérségi kapcsolat. A jelenség mindennaposságát jelzi, hogy a 16. századi oltárképeken Krisztus rokonságát – a nagymama Szent Anna egymást követő három házassága és családja bemutatásával – is mozaikcsaládként ábrázolták. A kutatás önálló vizsgálat tárgyává teszi az ehhez hasonló teljes,- fél- és mostohatestvéreket, szülőket és mostohaszülőket integráló összetett családformációkat. Az évszázadokon és társadalmi rétegeken átívelő kutatás írott, tárgyi és vizuális források felhasználásával, több tudományág módszereit hasznosítva igyekszik módosítani a tradicionális családokról élő idealizált képet. Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok keretében árnyalja azt a sematikus nézetet, hogy ezek az „abnormális” család-formációk konfliktusokkal, negatív érzelmekkel és gonosz mostohákkal terheltek. Ezen kívül családrekonstrukciót és családi kapcsolatháló elemzést szolgáló online adatbázis építésével a jövőbeli kutatások számára kutatási segédeszközt hoz létre, a kutatás eredményeit a felsőoktatás és a nagyközönség számára pedig egy online kiállítás keretében mutatja be.