Középkori témacsoport

A témacsoport fő feladata a magyar medievisztikában az alapkutatások terén meglévő adósságok törlesztése. A program legfontosabb elemei: (1) a középkori Magyar Királyság világi méltóságviselőinek teljes körű feltárására irányuló archontológiai adatbázis továbbépítése, mely a további kormányzat-, a politika- és a társadalomtörténeti vizsgálatok szempontjából nélkülözhetetlen ismereteket tár fel és rendszerez; (2) forráskiadványok készítése (melynek során a témacsoport tagjai korábbi és jelenlegi kutatásaik során feltárt, mindeddig publikálatlan forrásokat tesznek közzé); (3) a néhai Györffy György akadémikus által megkezdett, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza projekt folytatása, mely az egyes megyék sorrendjében tárgyalja a 9. századtól az 1330-as évek közepéig terjedő korszak minden olyan magyarországi településének történetét, melyről írott dokumentum maradt ránk.  A témacsoport kutatásai kiterjednek továbbá olyan középkor-történeti témák kidolgozására, melyek az utóbbi években (évtizedekben) méltatlanul háttérbe szorultak (vagy soha nem voltak előszeretettel kutatott témák), jóllehet ezek beható tanulmányozása nélkül a magyar középkor történetére vonatkozó ismereteink csak hiányosak és pontatlanok lehetnek. Ezek közé tartoznak a témacsoport gazdaságtörténeti, Anjou-kori és Szlavónia történetére vonatkozó kutatásai.