A solt–tételhegyi ásatásokA közelmúltban a kutatás érdeklődési körébe került Bács-Kiskun megyei Tételhegy az Alföld kiemelkedő jelentőségű természetföldrajzi kincse – geológiai értelemben tanúhegy. De tanúskodik annak a folyamatnak az egészéről is, amely az egykor mocsarakkal körülvett, közlekedési és stratégiai-védelmi szempontból kitűnő elhelyezkedésű területen a Kárpát-medencei emberi megtelepedés óta ezen a vidéken történt. A felszínen gyűjtött szórvány leletek, a katonai, majd légi régészeti céllal készült fényképfelvétel-sorozatok, valamint az egyre nagyobb léptékű régészeti ásatások során napvilágra került védművekkel övezett települési és temetkezési jelenségek arra utalnak, hogy több történelmi korszak hatalmi központjaként szolgálhatott. A kalocsai Sárköz északi vidékén a Duna egykori árteréből 17 méter magasan kiemelkedő hatalmas, 1150 méterszer 800 méteres, azaz mintegy 100 hektár alapterületű földhát uralja a környéket. Bóna István rajzban rögzített feltevése nyomán 2005 márciusa óta egyre több régész–történész–geológus–geográfus kolléga tartott terepszemlét a helyszínen. A kecskeméti Katona József Múzeum munkatársaival 2006-ban megkezdett tervásatások eddigi adatai szerint a rézkortól egészen a késő középkorig lakott volt vagy temetkezési helyszínül szolgált a Tételhegy: az egymást követő történeti korszakok mindegyike figyelemre méltó emlékanyagot hagyott az utókorra. A diavetítéses előadást néhány, az ásatáson előkerült tárgy bemutatása követi. Szentpéteri József
Képmelléklet:
|
||