A Monarchia felbomlása - 90 év távlatából

A Habsburg Monarchia felbomlása 90 év után címmel az MTA Történettudományi Intézete a Budapesti Európa Intézettel és a Bécsi Egyetem Kelet-Európa Történeti Intézetével együttműködve 2008. június 26-27-én nagyszabású nemzetközi konferencia keretében emlékezett meg az évfordulóról.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg a tanácskozást, bevezető szavait tematikus panelek követték, amelyekben a korszak szinte valamennyi nemzetközileg elismert kutatója kifejthette álláspontját és lehetőség nyílt a hallgatóság soraiból érkező kérdések és az adott területhez kapcsolódóan felmerült nézetkülönbségek megvitatására.

A magyar történészeken és a környező országok Monarchia-szakértőin túl Franciaországból, Olaszországból és az Egyesült Államokból is érkeztek felkért előadók a két napos eszemecserére, amelynek eredményeképpen - 90 év távlatából - sikerült új megvilágításba helyezni az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását.

Meghívó


A felbomlás világpolitikai tényezői

Glatz Ferenc (MTA Történettudományi Intézet)
Charles Ingrao (Purdue Egyetem, USA)

Hans Lemberg (Marburgi Egyetem):

Der rasche Untergang und die Nachfolgestaaten der Habsburgermonarchie: Staatsgründungen, Grenzen, Sukzessionsfragen, internationales System
Arnold Suppan (Bécsi Egyetem):

Weltpolitische Aspekte der Auflösung der Habsburger Monarchie, 1918

 

Gazdaság és társadalom

Ernst Bruckmüller (Bécsi Egyetem):

Entbürgerlichung – Verbürgerlichung ?
Bürgertum im mitteleuropäischen Vergleich nach 1918

Roman Holec (Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet):

Grosses Reich und kleine Nation(Wirtschaftsaspekte der Monarchieauflösung aus der slowakischen Sicht)
John Komlos (Ludwig-Maximilian Egyetem, München)

Sipos Péter (MTA Történettudományi Intézet):

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az Osztrák – Magyar Monarchia felbomlása

Bianca Valota (Milánói Egyetem):

I contadini e la dissoluzione degli antichi Imperi: aspetti e problemi

 

 

Nemzetközi konfliktusok

Dušan Kováč (Szlovák Tudományos Akadémia)
Maciej Koźmiński (Varsói Egyetem)
Szarka László (MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet)

Szász Zoltán (MTA Történettudományi Intézet):

Zur Problematik der nationalen Trennungen
im Jahre 1918

 

 

Állampolitika és háború

Ivo Goldstein (Zágrábi Egyetem):

Croatia in 1918

Hajdu Tibor (MTA Történettudományi Intézet)

Peter Haslinger (Herder Intézet, Marburg):

Raumkonzepte am Übergang von Monarchie zur Republik: Das Ende Österreich-Ungarns und tschechische Diskurse über ein nationales Territorium

Catherine Horel (CNRS, IRICE Párizsi Egyetem):

Die königlich–ungarische Landwehr (Honvéd) in Kroatien–Slawonien am Vorabend des Ersten Weltkriegs. Caru vjeran do smrti – Kaisertreu bis in den Tod

Camil Mureşanu (Román Tudományos Akadémia "George Bariţ" Történettudományi Intézete):

Volksbewegungen in Siebenbürgen zu Ende des Jahres 1918

Pollmann Ferenc (Hadtörténeti Intézet és Levéltár)

Helmut Rumpler (Osztrák Tudományos Akadémia Habsburg Monarchia Történeti Bizottsága):

Nationalstaatsgründung und Großmachtpolitik in Mitteleuropa 1918/1919

 

Kulturális örökség és emlékezet

Gerő András (Habsburg Történeti Intézet)

Peter Urbanitsch (Osztrák Tudományos Akadémia Habsburg Monarchia Történeti Bizottsága):

Übernationale und nationale politische Indienstnahme der Musik in der späten Habsburgermonarchie
Zárszó: Glatz Ferenc