Ablonczy Balázs előadásában felvázolta a magyar-francia viszony főbb csomópontjait a két világháború között, majd a korszak médiaszerkezetének ismertetése után rátért előadásának főtémájára. Bemutatta a korszak kormányzati propagandapolitikájának kulcsszereplőit és –intézményeit (külügyminisztérium sajtóosztálya, annak vezetői, a sajtóattasék, folyóiratok és az őket megjelentető egyesületek), majd vázolta egy ideáltipikus magyar „sajtóakció” forgatókönyvét, amelynek során egy, a közép-európai térség iránt érdeklődő francia értelmiségi/újságíró Magyarországgal szimpatizáló közíróvá, esetleg a területi revízió ügye iránt elkötelezett közéleti harcossá alakul. Ebbe a folyamatba a magyar kormányzat rendkívül sok energiát fektetett, s nem elhanyagolható összegeket költött rokonszenvező vélemények generálására.

Előadása második részében Ablonczy Balázs különböző kategóriák szerint elemezte a magyar revízió ügye mellé álló francia értelmiségieket: voltak, akik csak pénzért végezték ezt a munkát, másokat világnézeti szimpátiáik, a keresztény-nemzeti Magyarország tisztelete vezetett el a revízió támogatásáig.

Megint mások úgy értékelték, hogy a francia diplomácia stratégiai hibát követett el, amikor biztonságpolitikai vákuumot teremtett Közép-Európában, amikor nem integrálta szövetségesi rendszerébe Magyarországot, s a békeszerződéssel igazságtalan helyzetet teremtett, ami hosszabb távon Párizs számára is káros. Az előadó néhány életpálya példáján mutatta be, hogy a különböző motivációk akár egy személyben is keveredhettek, s a pénzért dolgozó propagandistának is lehettek reálpolitikai motivációi vagy fordítva. Közös volt azonban e személyekben – ez írásaikból, nyilatkozataikból megállapítható – a francia politikai gondolkodás kartéziánus struktúráihoz való ragaszkodás, s a „német veszély” mint kiindulópont.

Bár ez a politikai propaganda nem tudott igazán átütő sikereket elérni Franciaországban, nem utolsósorban a kisantant ellenpropagandája és a sorozatos, Magyarországgal kapcsolatba hozható afférok (frankhamisítás, marseille-i merénylet, fegyverszállítási botrányok, stb.) miatt, valamiféle szerepe mégiscsak lehetett abban, hogy az első bécsi döntést és Kárpátalja visszacsatolását a francia külpolitika, ha nem is támogatta, de tudomásul vette.

S ez valószínűleg köszönhető annak az intenzív franciaországi (és a mainál hangsúlyosabb) médiajelenlétnek, amelyet ez a kormányzati propaganda generált.