Új monográfia a magyarországi kősóbányászatról

Draskoczy borito1 kicsiA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközont Történettudományi Intézet kiadásában a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések-sorozatban a napokban új monográfia jelent meg. A kötet szerzője Draskóczy István, aki az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi tanára, és az MTA BTK „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja, amely csoport a kötet megjelenését is támogatta. A magyarországi kősó bányászata és kereskedelme (1440–1530-as évek) című kötet a szerző kutatásainak összefoglalása, de egyben az első nagyobb léptékű monográfia is ebben a témában. A kötetet Blazovich László lektorálta. A kiadvány tartalomjegyzéke és a Bevezető tanulmány itt olvasható.

A kiadvány ára 3490 Ft. Megvásárolható, megrendelhető az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán utca 4., B épület 4/44. szoba; tel.: [06 1] 224 67 00/4624-es mellék, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00 és 17:00 óra között, tel.: 06 30 203 1769, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), továbbá partnereinknél.

Közelgő eseményeink

Nincsenek események

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata