borito SudarAz MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kiadásában megjelent Sudár Balázs, intézetünk tudományos munkatársának új, gazdagon illusztrált, hiánypótló munkája Dzsámik és mecsetek a hódolt Magyarországon címmel, amely a Magyar Történelmi Emlékek – Adattárak sorozat legújabb kötete. A kiadvány tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
A kötet ára 3500 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp., 1014 Úri u. 53. I. emelet 57., kedd, péntek 9–15 óráig) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet a kiadón kívül néhány napon belül kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik) és webáruházában is, valamint partnereinknél.

A török hódoltság koráról elsősorban a végvári harcok és az ország pusztulása jut eszünkbe. Másrészt a magyarországi „török világ” képét máig a romantika határozza meg, színes keleti világot képzelünk magunk elé minaretekkel, fürdőkkel, müezzinekkel és lefátyolozott nőkkel. Mindezek persze jelen voltak a hódoltságban, legalábbis annak egy részében. A kötet éppen e kérdés nyomában ered a muszlim imahelyek vizsgálatán keresztül: milyen is lehetett ez a „török világ”?
A rendelkezésünkre álló források e tekintetben viszonylag kevés eligazítást adnak. Az Oszmán Birodalom nem sokat törődött alattvalóinak az életkörülményeivel, így az állami bürokrácia mégoly gazdag adathalmaza sem sok információval szolgál. Az utazók vagy a katonák pedig annyit láttak meg e világból, amennyit kulturális hátterük, felkészültségük vagy műveltségük látni engedett: többnyire torzképeket. A szegényes információk közül mégis kiemelkedik egy jól használható csoport, az imahelyeké. Ezen intézmények nem csupán a vallási igényeket szolgálták ki, hanem a közösségi élet színterei és a városrészek központjai is voltak, fenntartásukról pedig komoly gazdasági vállalkozások gondoskodtak.  Egy-egy imahely tehát a település meghatározó eleme, amelynek puszta létezése rengeteg információval szolgál a helyi muszlim világról. A kötet ezen imahelyek forrásait igyekszik összegyűjteni, hogy általuk világosabb képet nyerhessünk a hódolt Magyarországról.
Összesen körülbelül 450 darab imahely működhetett – nem feltétlenül egy időben – a hódoltság 150 éve alatt. Jelenlegi ismereteink szerint 115 muszlimok lakta településen hívta imára müezzin a híveket, ezek közül mindössze kettő volt falu, a többi erődítmény. 60 várban és palánkban nem üzemelt semmilyen imahely, további közel 70-ben csak egyetlen mecset vagy dzsámi szolgálta ki a közösséget. Nem egészen félszáz településen működött több imahely, jelezve ezzel a polgári lakosság, s egyúttal az aktívabb polgári lét és gazdaság meglétét. A legtöbb dzsámi és mecset – jelenlegi tudásunk szerint közel 50 – természetesen az Oszmán Birodalom északnyugati végvidékének központjában, Budán állt.
Az összkép tehát talán fakóbb és szegényesebb, mint amire számítunk. Muszlim polgári lakosság az Al-Dunától és a Drávától északra alig félszáz településen élt, ezeknek közel fele a déli régióban állt, s az európai szemlélők mércéje szerint nyomorúságos porfészeknek számított. Mindössze hat komoly méretű, nagyobbrészt muszlim lakosságú város volt itt (Pécs, Fehérvár, Buda, Eger, Várad, Temesvár), amelyek viszont nem sokban különböztek a birodalom más területein álló társaiktól. A hódoltság „török világ”-a nem egybefüggő terület volt tehát, mindössze néhány pötty a térképen.